Telefon: 06 85 / 510-355
„A szervezetet a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja”
Tisztelt Látogató!
Szeretettel köszöntöm Önt a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás által fenntartott Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ honlapján. Honlapunk célja, hogy intézményünket, szolgáltatásainkat bemutassuk, programjainkról tájékoztatást nyújtsunk a lakosság, és az érdeklődők számára.
Intézményünk alaptevékenysége az egyénekkel, családokkal, csoportokkal és közösségekkel végzett szociális munka. Célunk, az ellátási területen élő családok, egyének segítése, társadalmi beilleszkedésének támogatása. Mindennapi munkánk középpontjában a nehéz helyzetbe került családok, veszélyeztetett gyerekek, segítség nélkül maradt egyedül állók, idősek, pszichiátriai betegséggel, fogyatékossággal élők támogatása, közösségi programok szervezése áll.
Ezeket a céljainkat szociális és gyermekvédelmi alap és szakosított ellátások működtetése útján kívánjuk elérni. A szolgáltatási formáinkról, és azok igénybevételéről honlapunkon részletes tájékoztatást találnak.
Munkatársaimmal arra törekszünk, hogy Intézményünk nyitott, szolgáltatáscentrikus, bizalmi légkör megteremtésére alkalmas hely legyen. Bízom benne, hogy intézményünk bármelyik szolgáltatása igénybevétele során, amennyiben bizalommal fordul kollégáinkhoz, megnyugtatóan segít problémái rendezéséhez segítséget nyújtani.
Hasznos böngészés kívánok minden kedves érdeklődőnek!
Hartal Katalin
igazgató